fbpx

Levendula Lilla

Vetéléstörténet: “Majd valamikor megnézzük”

Vetéléstörténet #1a4ből

Sokszor olvasni, hogy az elvetélt nőt is úgy kezelik, mintha abortuszra ment volna saját megfontolásából. Most egy nagyvárosban zajlott így, ahol semmi tanácsot és jó szót nem kapott az érintett. Ő meséli el vetéléstörténet-élményét.

Helyszín: Budapest melletti nagyváros, 7+5 napos voltam. Június 28-án kaptam meg a védőnőtől a kiskönyvem, aminek borzasztóan örültem.

Akkor kezdtem elhinni, hogy tényleg itt van a kis mazsolám.

Sajnos nem sokáig örülhettem neki, mert ahogy elköszöntem a védőnőtől elkezdtem vérezni. Azonnal hívtam a párom, hogy baj van, majd siettem a sürgősségire.

Vetéléstörténetem: sajnos nagyon rossz tapasztalatokat szereztem.

Kb. egy órát kellett várnom mire megvizsgáltak, annak ellenére, hogy jeleztem valami nincs rendben. Mikor sorra kerültem, ultrahang, ahol közölték nincs szívverés, holnap műtét. Egy világ omlott össze bennem. Két napja még láttam, ahogy dobog a kis szíve. Egyedül egy fiatal asszisztens hölgy volt velem empatikus, aki többször elmondta mennyire sajnálja.

Vizsgálat után kiküldtek a váróba, ahol csak a papírjaimra kellett várni. Szintén egy órát várakoztattak. Egy óra telt el úgy, hogy azt végig zokogtam. Aztán már szóltam az egyik asszisztensnek, hogy nem vagyok valami jól és így kaptam meg a szombati műtéthez a beutalót.

Semmit nem mondtak mire készüljek, mit vigyek.

Persze éjszaka nem tudtam aludni. Eljött a szombat reggel, 8-ra kellett menni. 9 fele jöttek oda hozzám, hogy egyáltalán megkérdezzék, miért vagyok ott. Mondtam, hogy műtétre jöttem, a doki csodálkozva kérdezi szombaton??! Azt mondja az nem lehet… oda adtam neki a papírt, ami igazolja ezt.

Ezen kiakadt és fennhangon közölte, hogy jó majd valamikor megnézzük. Abban a lelki állapotomban nem épp ezt szerettem volna hallani.

Klasszikus vetéléstörténet, amikor ezek az érzések kerülnek előtérbe:

Mintha abortuszra mentem volna, mintha én szerettem volna, hogy elvegyék a babám.

Ismét fél óra várakozás, ultrahang, majd felkísértek a kórtermembe. A műtő orvosom nagyon kedves volt. Bejött a szobába, elmesélte mi fog történni, mire számítsak. Műtét napján este 8 óra fele már haza mehettem, aminek nagyon örültem.

Az a szombati nap úgy zajlott le bennem, hogy már mindegy volt mit csinálnak velem.

Egyedül voltam egy szobában, de valószínű csak azért, mert szombat volt. Szinte egész nap rám sem néztek, talán egyszer jött be hozzám a nővér. Este kaptam tömlős sajtot meg két szelet kenyeret, kést persze nem. A fogammal bontottam ki mivel egész nap nem ettem és már elég éhes voltam.

Egyébként tisztaság volt a mosdóban és a kórteremben is. Viszont vittem magammal köntöst, betétet, WC papírt, tusfürdőt, mert ezek közül semmi nem volt.

Az műtő orvosomnak egyébként adtam pénzt, de nem éreztem, hogy elvárná. Később egyébként őt tartottam meg mivel magánrendelője is van. Így fél év távlatában úgy írtam le mintha csak valaki más történetét mesélném, azt hiszem talán még mindig nem fogtam fel.

Már jól vagyok, nagyon sokat segített a csoport. A február nehéz lesz azt hiszem… 2020.02.02-re voltam kiírva. Egy csoda baba lett volna, illetve még most is az… De próbálok pozitívan gondolkozni, remélem a jövő év jó dolgokat hoz.

# vetéléstörténet

Hasonló dolgon estél át? Mond el a vetéléstörténeted!

Csatlakozhatsz Facebook zárt csoportunkhoz is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.