Babagyász: a méltó búcsú október 15-én

Október 15-e a babagyász világnapja. Ezen a napon emlékezünk azokra a gyermekekre, akiknek a szíve már csak a lelkünkben dobog. A halál, a halottak, az elmúlás nem csak fájdalmat, hanem félelmet is kelt az emberekben. Az életünkből kikoptak azok a rituálék, amelyek évtizedekkel korábban még a mindennapjaink szerves részét képezték. Az elköszönés, a virrasztás a halottas háznál, a halott öltöztetése, a temetőbe kísérés, az a bizonyos utolsó út…

Ezek mind olyan szertartások, amik segítik az elválást, az elengedést. Bevonják a családot, a közösséget, megadják azt az erőt, ami segít abban, hogy a gyászoló ne izolálódjon el teljesen. Ne érezze magát elveszve, egyedül. (A család, a közösség a szeretetükkel, gondoskodásuk erejével húzta vissza a lelkének azt a részét, amely a szeretett személlyel együtt eltávozott.)

Erre a méltó búcsúra mindenkinek szüksége van, aki elveszített valakit, de sajnos nem kapja meg mindenki.

Januárban elindítottunk egy kampányt #1a4-ből néven, amelynek célja a vetélés, halvaszülés körüli társadalmi tabu lazítása. A kampány a Vetélés vagy missed ab utáni babavárás facebook csoportból indult ki belső kezdeményezésre. Most, a gyásznap alkalmából szeretnénk felhívni a figyelmet a magzattól, a halott babától való búcsú jelentőségére.

Kiemelnék pár mondatot, amik a csoporttagoktól származnak:

„22 hetesen szültem, nem kérdeztek semmit, egyből elvitték”

„A 38. héten veszítettük el a kisfiúnkat, altatásban végezték el rajtam a császármetszést. Olyan hirtelen történt minden… Senki sem kérdezte meg, hogy szeretném-e látni a kisfiamat és semmi tájékoztatást nem kaptam mi a teendő ilyen esetben, pedig a fogadott orvosom jól ismer és már 2 gyermeket szültem nála. Akkor a túlélésért küzdöttem, csak néhány hét után esett le, mitől fosztottak meg.”

„22 hetesen szültem meg a Fiam, én kértem, hogy megnézhessem, egy kedves ‘biztosan’? után megmutatta a szülésznő”

„Mikor már el vitték, utána kérdezték meg hogy „meg nézte volna” ?

„21 hetesen szültem meg a fiamat, kérdeztem, hogy megnézhetem-e.. kapásból rávágták, hogy nem. Se egy fényképem, se egy levél se semmi.. mintha meg sem történt volna. Persze a méhlepényt megmutatta…”

„Amikor megszültem (utána küret is volt) kérdeztem, hogy megnézhetem-e, de nem ajánlotta a nővér”

És, mint jeleztem, ez csak pár kiemelt hozzászólás. Rengeteg hasonló érkezett és olyanok is, akik leírják, hogy mennyit adott nekik az a pár perc, míg a babájukkal lehettek.

Kérdésemre azon csoporttagok egy része, akiknek nem kürettel lett befejezve a várandóssága és legalább az 1. trimeszter végéig tartott (131 főből 77fő) elmondta, hogy nem tájékoztatták arról a lehetőségről, hogy elbúcsúzhatnak a babától.

Úgy gondolom, hogy ennek több fő oka is van. Egyrészt elképzelhetőnek tartom, hogy a kórházi dolgozók nincsenek tisztában azzal, hogy a jogi szabályozás engedi a méltó búcsút és a gyermek testének eltemetését a 24. terhességi hét előtt is. Gond továbbá, hogy nincsen megfelelően szabályozva a magzat maradványainak kiadási lehetősége. Mindig az aktuális kórház házi szabályai szerint járnak el. A test kikérését pedig még a beavatkozás előtt le kell adminisztrálni.

A másik problémát a holttestet körülvevő tabuban látom. Addig, amíg egy idegennek, egy kórházi dolgozónak a gyermek földi maradványa csak holttest, egy test, ami nincs még kifejlődve, nem tökéletes, ami elképzelhető, hogy benne negatív vagy semleges érzéseket kelt, ugyanez a test a szülőnek a gyermeke teste. Ő szépnek fogja akkor is találni, ha rendellenességgel született, akkor is, ha már törékenyebb a bőre.

Végső búcsú és a babagyász

Rengeteg babagyász beszámolóm van arról, ahogyan édesanyák, édesapák, nagyszülők ringatják, szeretgetik, egy utolsó altatóval végső búcsút vesznek a gyermektől, aki sosem érkezett meg. Történetek, amelyekben csak ezek az emlékek maradtak: egy első és egyben utolsó érintés, egy ének, amelynek dallama örökké visszacseng a családtagok lelkében. Egy-egy fotó, amelyet féltve őriznek, takarók, amelyekbe a baba teste volt bugyolálva és évekig az édesanya alvótársaként szolgált még azután is, miután élő gyermeke született.

Ennek a búcsúnak a jelentőségére szeretnénk felhívni a figyelmet azokkal a bugyolapólyákkal, emléklapokkal, egyéb emléktárgyakkal, amelyek a mai napon útnak indultak a befogadó kórházak felé. Ezeket a csomagokat ingyenesen biztosítjuk a készlet erejéig minden intézménynek, aki igényt tart rá, ezzel is kifejezve együttérzését a gyászoló szülők felé.

Ez a bejegyzés egy cikksorozat első része. A következőben egy interjút olvashatnak egy olyan édesanyával, aki a kórházban nem szerette volna megnézni a gyermekét, viszont utána meggondolta magát.