fbpx

Levendula Lilla

14 hetes terhesség: Őt akarom, nem egy másik babát!

14 hetes terhesség - vetélés történetek - #1a4ből

Gyakran hallani azokat a mondatokat, amiket egy 14 hetes terhesség mellett épp a befejező műtétre váró kismama kapott. Nyugtatásnak szánják ugyan, de ott abban a pillanatban teljesen másképp hat, mint azt nyugtatásképp szánják.

Kezdetek

B. megye egyik városának a kórházába kerültem 2018 szeptemberében.

Hajnali fél3 volt, mikor bevitt a mentő. Az osztályon felvették az adataim, de nem voltak túl kedvesek, nem hitték el nekem, hogy nagy baj lehet, pedig én éreztem. 14 hetes voltam, és folydogált a magzatvíz.

Miután kaptam egy szobát és nagyjából kipakoltam, jött egy orvos, hogy fáradjak vele a vizsgálóba. Megnézte ultrahangon a babát, közölte, tényleg folyik a magzatvíz, de még sok van, és a baba is életjeleket mutat.

Nem vettek komolyan

Visszakísért a szobába, mondta, hogy reggel újra ránéznek. Nehéz órák jöttek, mire végre reggeli fél7kor jött egy ápoló, hogy készüljek, újabb vizsgálat következik. Egy másik orvos fogadott, megkezdte az ultrahangot. Komor arccal nézte egy ideig a monitort, majd telefonálni kezdett. Pár percen belül több orvos is bejött hozzánk. Akkor tudtam már, nagy a baj. Beszélni kezdtek egymással, de szinte semmit nem értettem az idegen kifejezések miatt, kezdett kitörni belőlem a sírás. Aztán odafordult hozzám a vizsgáló orvos, és csak ennyit mondott:

a baba kényszertartásban van, életjelet nem találunk, magzatvíz alig maradt.

Kérdeztem tőle, hogy ez azt jelenti, hogy itt és most vége? Bólintott, majd hozzátette, lesz majd másik, még fiatal. Zokogásban törtem ki, szinte alig kaptam levegőt, a fájdalom a lelkemig hatolt. A többi orvos kiment közben, a vizsgáló orvos meg csak mondogatta, hogy sajnálja, de sajnos előfordul ilyen, ne sírjak, lehet még sok babám.

Nem, nem és nem! Nekem ő kellett, őt akartam, nem akartam “másikat”!

Visszamentem a szobámba, ahol két mindenórás kismama volt a szobatársam. Rettentően nehéz volt látni őket, nagy pocakkal. Nem tudtam, mi fog ezután történni, semmit nem mondtak. Én ekkor 14 hetes terhes voltam még.

Egyedül éreztem magam…

Ültem sírdogálva az ágyam szélén, nagyon egyedül éreztem magam. Aztán bejött egy doktornő, hogy menjek vele. Kaptam méhszájtágítót meg valami injekciót. Semmi információt nem mondott ő se a továbbiakról, csak hogy ezentúl feküdjek, nem ehetek, nem ihatok.

Átkerültem egy másik szobába, ahol szintén két szobatársam volt. Egyik személy már túl volt egy egészségügyi műtéten, másik személy elkötésre várt. Mindketten idősebbek voltak. Bejött egy ápoló, hogy írjam alá a befejező műtétet. Tőle kérdeztem, hogy mi lesz ezután? Elmondta, hogy várnak kicsit, hátha magától beindul a vetélés, ha nem, akkor műtéti úton fejezik be.

Csak vártam és vártam…

Egy teljes nap telt el, nem kelhettem fel, látogatót se fogadhattam. Éhes és szomjas voltam, és csak vártam és vártam. A szobaajtót nem csukták be, így mindig hallottam a babasírást, a folyosón beszélgető újdonsült anyukákat.

A 14 hetes terhesség vége

Másnap délelőtt úgy döntöttek, nem várnak tovább, elvittek műtétre. Műtét után ugyanabba a szobába kerültem vissza. Csak annyit mondtak, rendben zajlott és majd értesítenek a napokban az eredményekről. (Hozzáteszem, én kerestem meg az orvost utána pár nappal, aki csak annyit mondott, valószínű genetikai gond lehetett, többet nem tud mondani).

Pár óra múlva már felkelhettem, a folyosón volt a közös zuhanyzó és wc, már ki tudtam menni odáig. Mivel csak hálóinget kaptam, ezért minden mást nekem kellett bevinnem: benti papucs, evőeszköz (bár enni nem kaptam), tisztálkodási szerek. Vittem betétet is, de nem engedték használni se műtét előtt, se után. Folyamatosan ellenőrizték, mennyire vérzek.

Segítőkész szülésznő

Még aznap délután haza is mehettem. Pár nap múlva beszélgettem az egyik szülésznővel, aki megtudott néhány infót: kisfiú volt. Elmondta hány centi, hány gramm.

De soha nem volt lehetőségem elbúcsúzni tőle, látni, eltemetni.

Azóta se tudom a pontos okát a távozásának.

Ez volt én történetem a kicsi fiammal.

Hasonló dolgon estél át? Mond el a vetéléstörténeted!

Csatlakozhatsz Facebook zárt csoportunkhoz is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.