Elvetélni mindig rendkívül lélekölő dolog, ráadásul mindezt Anyák napján, különösen megérinti a kismamát. Vetélés anyák napján, ahogyan egy ma 18 hetes kismama mesélte.
Le szeretném írni röviden az én tapasztalatomat is. Tavaly tavasszal (épp Anyák napján) volt a műtétem, ez plusz kés volt a szívemben :(.
A magánorvosom a rendeléseken úgy ahogy rendes volt, de a kórházban már egyáltalán nem foglalkozott velem, persze több órát csúszott a műtét, ezalatt senki nem jött megkérdezni hogy hogy vagyok, ilyesmi.
Kétfajta vetélés Anyák napján
Mellettem egy nagyon fiatal lány feküdt, sorra jöttek hozzá a rokonok, mind vidámkodott, a lány is!!!! Hogy micsoda megkönnyebbülés hogy elvetélt, így nem kell fizetni az abortuszért.
A laminaria nekem maga volt a pokol. Maga az érzés, ahogy szúrtak, utána rosszul lettem, majdnem összeestem. Éjjel semmit nem aludtam a fizikai-lelki fájdalomtól.
Másnap, ahogy írtam, órákat késett a műtét, összesen annyit mondtak, hogy előtte mindenképpen menjek el pisilni. De mivel nem tudták megmondani, hogy mikor kerülök sorra, így nem tudtam ennek eleget tenni. Épp elaludtam 2 percre, mikor egy nővér szó szerint berúgta az ajtót, kiabálta a nevemet, hogy azonnal szaladjak a műtőbe! Összeszedtem magam, majd az aneszteziológus leszidott, mikor mondtam, hogy pisilnem kell.
Kizavart, hogy gyorsan intézzem el. Idegesen szaladgáltam, mert be volt kulcsolva a wc, másikat kerestem… Nagy nehezen visszaszaladtam.
Egyetlen pozitív dolog volt
Onnantól végig csukva volt a szemem, nem néztem senkire. Egyetlen pozitív dolog volt: mikor magamhoz tértem, egy ápoló fiú állt mellettem, én már akkor zokogtam, és csak azt hajtogatta, hogy nyugodtan szorítsam a kezét, ahogy bírom, tartotta bennem a lelket. Szegény kezét úgy szorítottam, szerintem belilult. Ez az egy jólesett. Utána órákig mozdulatlanul sírtam.
Mikor esteledett, szóltam, hogy húzzák már ki a kanült a kézfejemből, mert nagyon fájt már. A nővér megint csak nem túl türelmesen megjegyezte, hogy
„Maga egy felnőtt nő, nem kell itt hisztizni.”
Majd úgy kitépte, hogy ott a folyosón összeestem.
Amúgy is tű fóbiás vagyok.
A férjem persze ott volt végig, ők ketten pofoztak fel, hogy magamhoz térjek. Nagy nehezen kiadták a zárót, majd hazamentünk. Ennyi egy vetélés anyák napján. Ez egy budapesti kórházban volt, 10.kerületben és 8 hetes voltam.
Újra megpróbálva
Most 18 hetes terhes vagyok, nem akartam visszamenni ebbe a kórházba, egy jóval messzebbit választottam, azzal eddig meg vagyok elégedve (Honvéd). Mindenkinek kitartást, türelmet erőt kívánok!
