20 hetes terhesség története: „hopp, ezt itt ne hagyjam”

Három egészséges gyermek után is lehetnek meglepetések. Egy észre nem vett láz, 20 hetes terhesség és egy vetélés története, aminek beszámolóját osztotta meg egy anyuka. Egy 20 hetes terhesség története.

Nem tervezett volt, de örültünk neki

Azzal kezdeném, hogy 3 egészséges gyerek anyukája vagyok (16, 14 és 2 évesek). Mindhárom problémamentes terhesség volt álom-szüléssel. A legkisebbnél sok év telt el az előző szülés óta, de sokkal jobb volt a kihordás, könnyebb illetve a szülés is nagyon rendes, kedves, empatikus orvossal és szülésznővel (fogadott volt mind kettő). Vetélésem sohasem volt, mindhárom gyerek könnyen fogant. Ismét terhes lettem ebben az évben, nem tervezett baba volt…De ha már igy alakult örültünk neki.

Régi jó emlékek útján

Újra megfogadtam a dokit, akinél 2 éve szültem mondta is, hogy jó volt együtt dolgozni velem, mert nem kis súlyfeleslegem volt/ van és nem híztam terhességem alatt, diétát tartottam stb…tényleg minden szuper volt, ez is az lesz úgy voltunk vele…

Sokat voltam rosszul. Hányás, ilyesmi terhesség velejárója, de úgy éreztem, kislány mivel a 2 lányommal ugyanígy rosszul voltam, fiammal nem. És igen, 14. Héten kiderült kislány. Genetikai vérvétel stb. meg volt, mert 35 éves vagyok, de mindent rendben találtak.

Aztán eljött a 20 hetes ultrahang: nem volt szívhang.

Azonnal haza cuccért, vissza a kórházba. Orvosom szabin volt, de bejött hozzám. Nem ultrahangozott meg, nem értem így utólag miért. Talán, mert egy idős nagy tudású ultrahangos doki volt, aki megállapította, hogy nincs szívhang és őt nagy becsben tartják. Mindig is mondták, hogyha ő azt mondja úgy van, akkor úgy van…Mindegy is… Felvettek az osztályra (nőgyógyászat) dokim fölrakta a lamináriákat, indítjuk a vetélést, aztán haza ment.

Abortuszos nőkkel voltam együtt a szobában: volt, aki elvetélt, volt aki megszakításra jött. Másnap menni kellett le a szülészetre, ahol bekötötték az oxit. A szülő kismamáktól egy kétszárnyas üvegajtó választott el, ami tárva-nyitva, csak a függöny volt elhúzva. Mindent hallottam: vajúdást, boldog apuka sírást, baba sírást. Borzalmas volt.

Közben egyszer-kétszer rámnéztek. Férjem velem volt végig. Lefolyt 2 óra alatt az oxi, de semmi fájás… Így mentem vissza a nőgyógyászatra. Este újabb és több laminária, másnap újra oxi ugyanúgy a szülő mamák között. Egy másik nőgyógyász szúrta be a tűt, de nagyon fájt es vérzett is.

Nem hatott az oxi

Szóval az oxi a második nap sem hatott sajnos. Este ugyanaz, több laminára föl. Már fáradt voltam, kimerült, mert egész nap nem ehettem, nem ihattam semmit már 2. napja. Csak este ettem-ittam…jeleztem az éjszakás nővérnek, hogy nagyon fáj a karom es vérzik, mert folyik a vér elég rendesen a tű mellett. Pont jött a doki aki berakta. Annyit mondott flegmán – rám sem nézett- „át kell kötni nem vesszük ki.” A nővér átkötötte, de csak fájt és vérzett újra. Szóltam egy óra múlva, hogy megint vérzik. Azt mondta sajnálja, de jól van az úgy. Tartsam úgy a kezem, hogy ne vérezzen /köszi aludni is nehéz úgy, már ha azt a 2 órát alvásnak lehet nevezni/ Vérzett nagyon de, már nem érdekelt. Nem mentem többet szólni.

Reggelre a párna csupa vér volt. Senkit sem izgatott. Újra mentem a szülészetre oxira. Bejött az orvosom bekötni. Ahogy bekötötte, folyt mellé az egész, mert ugye rosszul volt a tű betéve. Egyből ki is vette és újat rakott. Csóválta a fejét, hogy hogy lehetett ezt így hagyni egész éjszakára.  Motyogott nagyon, de 26 éves, még nem szakorvos. Jövőre szakvizsgázik, nem sok beleszólás van.

Mindenki őt akarja

Azt hozzáteszem, hogy rengeteg kismamája van. Szinte mindenki csak őt akarja, mert kedves, empatikus. Nagyon szuper doki, ezért orrolnak is rá az idősebb orvosok.

Oxi folyik. Mielőtt elment még rám nézett, hogy hogy vagyok, de semmi nem történt. Nincs fájás. Indulás előtt- mert még akkor is szabin volt hallottam, hogy mondja a szülésznőnek, hogy alkalmazkodjanak hozzám, ha fel akarok kelni vagy szünetet szeretnék tartani, mert akkor már a 2. üveg oxi folyt. 4 órája feküdtem.

3. napja is semmi hatás

A szülésznők között volt egy nagyon aranyos, aki mindig jött, megsimogatott, beszélt hozzám, vígasztalt, mert látta, hogy már tényleg nagyon kivagyok. 3. napja étlen, szomjan és meg mindig semmi fájás, se görcs. Vissza a nőgyógyászatra. Este, a dokim úgy döntött vissza jön és megnéz. Azt mondta este fél 11-kor, hogy megpróbálja még a lamináriát a belső méhszájhoz rakni. Tudja, hogy már kivagyok, de ezt próbáljuk még meg, mert nem tágulok semmit sem. A főorvos is azt mondta, hogy fölösleges.

Fölrakta. Nagyon kivoltam testileg és lelkileg is. Reggel kezdem érezni enyhe görcsöket.  Mentem oxira le a szülészetre. Újra baba sírás, vajúdó kismamik… Mondanom sem kell mit éreztem. 3 nap alatt mikor ment az oxi végig sírtam. Bejött egy idősebb szülésznő. Nagyon kimért és mogorva volt. Bekötötte és azt mondta kiabáljak, ha van valami.

Elkezdett hatni...

A férjem minden nap ott volt velem végig. Fél 10-kor már erősödtek a görcsök. Hallottam, hogy a folyosó végén beszélgetnek, nevetgélnek a nővérek. Szülés most nem volt, gondoltam kiabálok egy picit, hogy már elég erős görcseim vannak. Szóltam is illedelmesen, hogy legyen szíves, de senki sem jött. Aztán szóltam egy kis idő után újra. Akkor már nagyon fájt, de senki nem jött továbbra sem. Csak a hangok, nevetgélések a folyosó végén. Nagyon szenvedtem, mar erős fájásaim voltak.

Telefonom ott volt mellettem, gondoltam felhívom a férjem, hogy igyekezzen, mert aznap később tudott csak jönni. Ahogy jött befelé, mondta a folyosón beszélgető szülésznőnek, hogy kihez jön. Be is kísérték. Nekem már erőm csak annyi volt, hogy közöljem: „nagyon fáj”.  A szülésznő vigyorogva mondta, hogy „na jól van, hisz ez a cél. Most már biztos, hogy ma túl lesz rajta”. Utána kiment.

Ketten voltunk a férjemmel. Iszonyatosan szenvedtem vagy másfél óráig folyamatosan. Egyszer jött be egy doktornő, mert az orvosom felhívta és kérte, hogy nézze a méhszájat.  2 ujjnyi volt, tehát jól haladtam most már. Újra ketten maradtunk a párommal. Hirtelen megszűntek a fájások, majd egy nagy fájás jött és éreztem, hogy kibújt a bábácskánk. A férjemnek mondtam, hogy menjen és keresse meg a szülésznőt, mert érzem, hogy kibújt a baba. Levoltam takarva lepedővel. Kb. 10-12 perc volt, mire megtalálta.

 Komplikációk a 20 hetes terhesség mentén

A szülésznő csodálkozott és hívta az ügyeletes doktornőt. Megpróbálták kihúzni a köldökzsinórt, hátha kijön a méhlepény. A baba közben a lábam között. A doktornő olyan erősen nyomta a hasam, hogy kétszer bepisiltem. A szülésznő pedig húzta kifele a köldökzsinórt. Rettenetes fájdalmak közt voltam. Végül a köldökzsinór belém szakadt. Akkor mondta a doktornő, hogy, „jó hagyjuk, úgy is megműtöm”.

A férjemet még az elején kiküldték. Viszont még a baba születésé előtt jelezte a szülésznőnek, hogy melegnek érzi a fejem, aki legyintett, hogy biztos nem vagyok lázas. Jött az aneszteziológus. Átlagos kérdéseket tett fel: súly, láz stb. Mondta, hogy láz nincs.  (mert, ha nem mértek, akkor biztos nincs is) Egy örökké valóság volt, mire beértünk a műtőbe.

Nagyon fájt mindenem. Még bent volt a méhlepény, szülési görcseim voltak. A baba egy papírzacskóban a lábam között. Nem mutatták meg. Igaz nem is kértem, mert féltem, hogy mindig látni fogom magam előtt. Amint a gurulós ágyról átmásztam a műtőasztalra, az ápoló, aki betolt, sarkon fordult, hogy kimegy. Aztán visszalépett,

„hopp, ezt itt ne hagyjam, mert le kell adnom”.

A babámról volt szó.

Majdnem ottfelejtette a tolóágyon. Közben beadták az altatót és legközelebb már a szobában ébredtem. Ha a férjem nincs bent velem, teljesen egyedül szülöm meg a kislányomat.

A 20 hetes terhesség után voltam kontrollon, megkaptam a patológiai zárójelentést, ami szerint a méhlepény infarktust kapott. Nem lehet tudni, hogy mi az oka. Az orvos szerint ez már lehet, hogy azután történt, miután leállt a pici szíve. Ahogy hazafelé a férjemmel még a kórházban beszálltunk a liftbe láttam meg, hogy az van a papírra írva, hogy fiú magzat, pedig a doktornőt is megkérdeztem a neméről, aki azt mondta lány.

Visszamentünk gyorsan, hogy megkérdezzük mi ez???

Az orvos értetlenkedve azt mondta, hogy a patológián járjunk utána, ne legyenek elvarratlan szálak.

Mivel este 8 óra volt igy nem volt ott senki. A dühöm átfordult lelki fájdalomba, ezért már nem is jártam utána, hogy valójában mi is történt. Most az állapotom a legfontosabb. A kisfiam, meg persze a lányok miatt tartom magam, de éjjel amikor senki sem lát, sírok.

Ja, azt elfelejtettem végül írni, hogy mikor kihoztak a műtőből tiszta láz voltam.

Ez az én 20 hetes terhesség-történetem.

Hasonló dolgon estél át? Mond el a vetéléstörténeted!

Csatlakozhatsz Facebook zárt csoportunkhoz is!