fbpx

1. A játék és a szervező

Jelen szabályzat Heim Timea (továbbiakban:Szervező) által kezelt, karbantartott Vetélés vagy missed ab utáni babavárás Facebook csoportban futó„üzenőfali villámjátékra” vonatkozik, (a továbbiakban: Játék), az alábbi feltételekkel.

2. Kik vehetnek részt a játékban?

– A Játékban részt vehet minden 18 éven felüli, internet-felhasználó természetes személy, aki Magyarországon tartózkodási- vagy lakóhellyel rendelkezik (a továbbiakban: Játékos).  

– Amennyiben a nyertes cselekvőképességében korlátozott, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére csak törvényes képviselőjével együtt jogosult.  

– Amennyiben a nyertes cselekvőképtelen, úgy nevében kizárólag törvényes képviselője járhat el. 

– A Játékban a Szervező dolgozói és közreműködői, valamint mindezen személyek Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozói nem vehetnek részt.

– A Játékos a nyereményjátékban való részvétellel elismeri, hogy teljeskörűen megismerte a Játékszabályzatot, és azt feltétel nélkül elfogadja.

– Amennyiben a Játékos jelen részvételi szabályzatot vagy annak bármely rendelkezését nem fogadja el, valamint azzal kapcsolatban kifogást emel, a Játékban nem jogosult részt venni, illetve a Játékból automatikusan kizárásra kerül.

– A Játék lebonyolítása, illetve az abban való részvétel a jelen Játékszabályzat szerint történik. Amennyiben a Játékszabályzat valamely kérdést nem szabályoz, úgy a hatályos jogszabályok vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

3. A játék időtartama, menete

A játék időtartama: 2021. mácius 30. – április 2.

Nyertesek száma: 4 fő

Nyeremény:

Nyeremény: véletlenszerű sorsolással kiválasztott, a bejegyzésben foglalt kérdésre helyes választ adó nyertes nyereménye: CoolDisplay és ajándékcsomag.

A nyereményhez kapcsolódó adók megfizetését Szervező teljes egészében átvállalja.

Sorsolás és eredményhirdetés: 2020 április 6. heti 1 alkalommal

A játék menete: A játékosoknak a Heim Timea által működtetett Vetélés vagy missed ab utáni babavárás Facebook csoportjában üzenőfali bejegyzés formájában megfogalmazott Nyereményjáték feladatot kell végrehajtaniuk.

Ahhoz, hogy egy Játékos részt vegyen a nyereményjátékban és jogosult legyen a nyereményre a Vetélés vagy missed ab utáni babavárás Facebook csoportban kikerülő játékfelhívás szerint kell eljárnia (Például: Válaszolj helyesen a megadott határidőn belül!).

A nyertest/nyerteseket a kérdésre válaszolók adatbázisából véletlenszerűen választjuk ki a random.org alkalmazás segítségével.

4. Nyeremények, nyertesek

A Játék során a nyertes/ek között a 3. pontban részletezett nyeremény/ek kerülnek kisorsolásra.

A nyeremény készpénzre nem váltható és át nem ruházható.

A nyerteseket gépi sorsolás segítségével, a véletlenszerűség elvét szem előtt tartva az alábbi programmal végezzük: www.facebooknyertes.com

A nyertesek neveit a Szervező Facebook oldalán tesszük közzé legkésőbb a sorsolásra megjelölt időpontot követő 10 órán belül.

Pótnyerteseket hirdetünk.

A nyertes nem jogosult a nyeremény átvételére, ha:

– ha a játékra jelentkezésekor nem töltötte be a 18. életévét;

– ha az értesítő levélre 1 munkanapon belül nem válaszol;

– ha bármely okból nem lehet felvenni a nyertessel a kapcsolatot;

– egyértelműen bizonyítható, hogy több és/vagy hamis regisztrációval vett részt a Játékban, mellyel jogosulatlan előnyre tett szert;

– egyértelműen bizonyítható, hogy a Játék menetét/eredményét bármilyen módon szándékosan befolyásolni próbálja;

– jelen részvételi szabályzat bármely pontját megsérti

–  ha a 3. pontban írtak szerinti nyereményadó bevalláshoz szükséges személyes adatait nem adja meg a Szervezőnek

5. Nyertesek értesítése

A nyertesekkel Facebook üzenetben vesszük fel a kapcsolatot és egyeztetjük velük a nyeremény átvételének részleteit.

Amennyiben a nyertessel nem sikerül felvenni a kapcsolatot, a nyertes nemjogosult a nyereményre. A nyertes személyének azonosításához és ellenőrzéséhez a Szervező kötelezheti a nyertest személyazonosságának igazolására.

Amennyiben a nyertes nem a levélben foglaltaknak megfelelően jár el, vagy a kért adatok közül egyet vagy többet (például adóazonosító jel) nem hajlandó a Megbízott rendelkezésére bocsátani írásban, jogosulatlanná válhat nyereményére.

6. Nyeremények kézbesítése

A nyeremény átvételének részleteit minden nyertessel Facebook üzenetben majd e-mailben vagy telefonon egyeztetjük.

A nyeremény átvételére személyesen nincs lehetőség. A nyereményt postai úton, a nyertes által megadott címre kézbesítjük.

A Játékosok kötelesek együttműködni a nyeremények átvétele érdekében. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, és a nyeremény átvétele meghiúsul, a nyeremény a továbbiakban nem vehető át és a Szervezőt semmilyen felelősség nem terheli ezzel kapcsolatban.

7. A Szervező felelőssége

A Szervező kizárja felelősségét a Játékosok téves, pontatlan vagy hiányos adatszolgáltatásából, a cselekvőképességében részlegesen korlátozott vagy cselekvőképtelen személy törvényes képviselő hozzájárulása nélküli, vagy kiskorú személy regisztrációjából, valamint a nyertes részére elektronikus úton elküldött értesítésnek neki fel nem róható elvesztéséből, egyéb okból történősikertelen kézbesítéséből, illetve annak késedelméből eredő, a Játékos vagy bármely harmadik személy által elszenvedett károk tekintetében.

8. Adatkezelés és adatvédelem

8.1 Tájékoztatás

A játékban való részvétel és az ehhez szükséges adatszolgáltatás önkéntes. Tájékoztatjuk, hogy adatait az adatfeldolgozón kívül harmadik felek részére nem továbbítjuk, kizárólag a jelen szabályzatban részletezett célra, a nyertes/ek azonosítására, nyereményének részleteivel kapcsolatos egyeztetésre   használjuk.

A Játék résztvevőinek adatait a Szervező a 8.1 pontban meghatározottaktól eltérő célokból nem kezeli, és nem dolgozza fel, illetve adatait kizárólag a jogszabályban engedélyezett határideig, illetve a játékban résztvevő tiltásinyilatkozatának kézhezvételéig kezeli.

Adatai kezeléséhez adott hozzájárulását bármikor, korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen jogosult visszavonni, továbbá jogában áll adatainak a megjelölt célra vagy annak egy részére történő kezelésének megszüntetését kérni.

A Szervező kérésre részletes tájékoztatást ad az érintettnek az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről.

Amennyiben az adatkezelési feltételek megváltoznak, a Szervező tájékoztatja a Játékosokat a módosításokról.

Adatvédelemmel kapcsolatos panaszával a Játékos a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (www.naih.hu) vagy az illetékes bírósághoz fordulhat. Engedélyszám: NAIH- 97284/2016

  • Azáltal, hogy a Játékos részt vesz a nyereményjátékban,

– hozzájárulását adja ahhoz, hogy amennyiben nyer a Játékban, akkor a nyeremény kézbesítéséhez nélkülözhetetlen személyes adatait (név, e-mail cím,postacím, adószám), a Szervező és a Megbízott a nyeremény kézbesítése céljából az Információs Önrendelkezési Jogról és az Információ Szabadságról szóló 2011.évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kezelje. 

– feltétel nélkül beleegyezik abba, hogy adatait a Szervező (adatkezelő) jelen Játék lebonyolítása során az nyeremények kézbesítése céljából, a játékidőtartama alatt  felhasználja, valamint, hogy azokat az általa megadott adatok feldolgozásával megbízott adatfeldolgozók részére továbbítsa ugyanezen célra.

A Játékosok személyes adatait a Szervező kizárólag a Játékosokkal történő kommunikációra használja, majd azokat a nyeremények sikeres átadása után törli, kivételt képez az az eset, amennyiben az aktuális üzenőfali játékhoz kapcsolódik egy másik, külön Applikációban történő regisztráció és ezzel párhuzamosan egy másik, a Játékos által elfogadott játékszabály.

9. Kizárás

A Játékból kizárásra kerülnek azok a Játékosok, akik a nyeremény játékszellemével ellentétesen vesznek részt a nyereményjátékban, azzal a céllal, hogy a nyerési esélyeiket megtévesztő magatartással megnöveljék, ezzel megfosztják a nyerési esélyektől a tisztességesen játszani kívánó többi résztvevőt.

Felhívjuk a játékosok figyelmét, hogy a Szervező fenntartja magának a jogot, hogy ilyen cselekmény észlelése esetén, értesítés nélkül kizárja a Játékost a Játékból.

10. Vegyes rendelkezések

A Szervező fenntartja a jogot jelen részvételi szabályzat módosítására, a játék időtartamának lerövidítésére vagy meghosszabbítására és egyéb változtatásokra.

Ezt a nyereményjátékot a Facebook semmilyen formában nem támogatja, azzal összefüggésbe nem hozható.

Call Now Button