Spontán vetélések: Ez a magzat nem születhet meg

Az empátia hiánya sokszor sokkal nagyobb törést és megaláztatást jelent, mint maga az egész történés. Ennél a többszöri spontán vetélések és tipikus empátiahiány, amivel találkozunk. De mesélje el az érintett saját élményét.

A nagy szerelem és gyümölcse

A párommal 14 éves korunk óta szeretjük egymás. Most 30 évesek vagyunk. 2 éve, úgy döntöttünk, hogy már csak 1 valaki hiányzik az életünkből. Egy kisbaba…

Elég sokat kellett rá várnunk, de végül két csíkot mutatott a terhességi teszt.

Az első meglepetés

Mi voltunk a világon a legboldogabbak. Fogadott orvost nem szerettünk volna így a 7. héten elmentem a helyi nőgyógyászhoz, aki iszonyat bunkó. Bementem, megkérdezte, “miért jött?” Mondom várandós vagyok, saját számításom szerint 7 hetes. “akkor vetkőzzön már lefelé!” Felfeküdtem, felnyomta az ultrahangot, még a könnyem is kicsordult. “Terhes, írjunk neki beutalót 12 hetes uh-ra” – majd rám kiált, hogy “végeztünk öltözzön és haladjunk!”

Kell fogadott orvos

Mindössszesen 3 percet voltam bent! Ebben benne van a vetkőzés, öltözés is. Akkor nem törődtem az egésszel, viszont ez után megbeszéltük a párommal, hogy lesz fogadott orvosunk. Egészen a 10. hétig tartott a boldogságunk, amikor az ekkorra már kiválasztott orvosunk közölte velünk, sajnos nincsen szívhang.

#1 Spontán vetélések

Az embrió 4 mm, valószínűleg már a 6. héten elhalt. Tehát már akkor is halott volt, amikor a helyi nőgyógyász megvizsgált. Egy világ tört össze bennünk. Egy héten belül megtörtént a műtét.

A kórházba érkezéskor, egy nagyon kedves nővér vette fel az adataimat, és kísért a szobába. A laminária felhelyezése előtt az orvosom személyesen jött és kísért a vizsgálóba, majd vissza. A felhelyezés után többször bejött ő is és a kedves nővér is megkérdezni, hogy érzem magam. Majd, amikor eljött a műtét ideje az orvosom személyesen jött a szobába és kísért a műtőbe, közben biztatott, hogy minden rendben lesz.

Előítélet a műtőasztalon

A műtőben amikor felfeküdtem a műtőasztalra, az altatóorvos a következő mondatot engedte meg magának:

“Azt nem értem minek csináltatja fel magát, ha aztán meg elveteti?!”

Köpni nyelni nem tudtam, de az orvosom azonnal reagált, hogy talán először meg kellene nézni a leletét, ők nagyon várták ezt a babát…

Majd ezután elaludtam. Semmire sem emlékszem, csak arra, hogy a szobában ébredek, és a kedves kis nővér vigasztal, mert hangosan sírok.

Összeszedtem magam

Megtörtem, de összeszedtem magam, és fél évre rá, ismét pozitív tesztet produkáltam.

Ismét nagy öröm, de sajnos ezúttal sem örülhettünk sokáig, a 6. héten spontán elvetéltem. Az orvosom szerint, mivel nagyon kicsi volt a terhesség, és spontán történt a vetélés, és már a vetélés másnapján csak 10 volt a HCG, nem kellett várni a következő próbálkozással.

Itt nem vártam semmit az orvosoktól, hiszen tudtam, hogy menthetetlen a dolog. A fogadott orvosom rendes volt, biztatott, hogy minden rendeben lesz, de a kivizsgálások lehetőségét még ekkor sem ajánlotta, mondván, hogy az állam 3 után támogatja… Elfogadtam…

Egy újabb pozitív teszt

Ekkor én is úgy éreztem, hogy a lelkemnek egy kisbaba nyújthatna vigaszt, így nem is védekeztünk. 2 hónappal később a nyaralásunkon, június 13-án pontosan a 30. születésnapomon ismét pozitív lett a teszt.

Annyira örültünk majd kiugrottunk a bőrünkből. Éreztem, most semmi baj nem lehet, hiszen nyaralunk, aznap van a szülinapom, pont, mint egy mesében. A 6. hét első napján elkezdtem vérezni, irány a kórház. Nem látnak embriót, csak szikhólyagot és szabályos petezsákot. Kaptam Utrogestant és egy hét múlva menni kellett vissza. Ekkor már volt szívhang, de egy hét múlva ismét kontroll. Innentől kezdve minden rendben volt. A 10. héten is voltunk ultrahangon. Minden rendben, szabályos szívhang, magzat picit kisebb, de talán pár nappal később fogant. A 12 hetes ultrahang reggelén bezsongva, azon gondolkodva, hogy hogyan kürtöljük világgá “kisbabánk lesz” indultunk a kórházba.

Nagy baj van…

Behívtak, elkezdődött a vizsgálat. Kb 20 másodperc múlva elhangzott a mondat, amit senkinek sem kívánok: “nagy baj van”.

Azonnal kérdeztem: Nincs szívhang? – ” az van, de ez a baba nagyon beteg, meg kell, hogy vizsgálja a főorvos úr“- jött a rideg válasz. Kiküldtek, várjak a szomszéd vizsgáló előtt, majd a főorvos úr hívni fog. 2 óra folyosón várakozás (!), után már eléggé ki voltam borulva, és egy másik hölgy előtt bementem az ajtón és kérdőre vontam az orvost, hogy ugyan meddig kell még a folyosón sírva várakoznom, hogy ő még a kismamái kiskönyvét be tudja írni?!

Mert, hogy a saját kismamáit hívta be előttem sorba, mint kiderült…. 10 perccel később behívott a főorvos, másfél órás néma vizsgálat után (még a kérdéseinkre sem válaszolt, csak maximum hümmögött egyet) közölte:

“ez a magzat nem születhet meg. A mellkas és a hasfal is nyitott, a szervek és a szív mind kívül, illetve a gerinc törést mutat.” Diagnózis: VACTERL associatio, multiplex magzati malformáció – élettel nem összeegyeztethető magzati rendellenességek.

– közölte hidegen.

Ezt a magzatot meg kell szülni a 12. héten már nem lehet a terhességet műtéttel megszakítani, reggel jelenjek meg az osztályon és ő majd beindítja a szülést. Kérdeztünk, de nem válaszolt, egyetlen kérdésre sem.

Ez a néhány mondat volt minden, ami elhangzott. Aláírattak velem egy papírt, hogy a magzatomról készült képeket, engedélyezem, hogy oktatási célra felhasználják. Természetesen aláírtam, ha ezzel segíthetek jó orvosok képzésében.

A fogadott orvos reakciója

Semmilyen tájékoztatást nem kaptunk, sem a lehetőségeinkről nem beszélt. Semmilyen plusz vizsgálatot nem javasolt. Szerencsétlenségünkre a fogadott orvosunk éppen egy nappal a diagnózis előtt ment el 2 hét nyaralásra. Hezitáltam is, hogy felhívjam-e, de úgy éreztem mindenképpen beszélnem kell vele. Felhívtam, nem vette fel, írtam neki egy SMS-t, 2 perc múlva csörgött a telefonom. Elmondtam, mi történt, és, hogy a vizsgáló orvos, mit tervez.

Azt mondta, szó sem lehet róla, nem engedi, hogy a veszteségen felül még egy akkora traumát át kelljen élnem, mint a magzatom megszülése. Mondta, hogy nyugodjak meg, majd ő mindent elintéz.

Teljes empátiahiány

Néhány perc múlva jött az SMS, hogy kit kell keresnem másnap reggel. Másnap megszakították a terhességet. Reggel egy nagyon bunkó nővért kaptam, kérdezte az adataimat, és mivel eléggé össze voltam törve sírtam, és tévedtem is. Azt mondtam, hogy missed ab lesz, majd amikor kiderült, hogy a magzatom él, csak beteg, megjegyzete, hogy “azt se tudja minek jött ide” Majd hangosan rám förmedt, hogy “ne bömböljön már, mert nem lehet érteni, hogy mit beszél! ”

A későbbiekben minden úgy zajlott, mint előtte, a fogadott orvosom által megkért kollégája személyesen jött a szobába és kísért a vizsgálóba, hogy felhelyezze a pálcikákat. Közben beszélgetett velem, és biztosított arról, hogy arra, hogy ez még egyszer megtörténjen gyakorlatilag 0 az esély, nem kell kivizsgálás, amint úgy érezzük vállaljuk a következő babát…

Spontán vetélések ellenére

Akármilyen kedves is volt ez egy kicsit ledöbbentett, tekintve, hogy előtte említettem neki, hogy ez a harmadik veszteségünk… Ez után visszakísért a szobába, és mondta, hogy legközelebb csak akkor tud jönni, ha majd én leszek a soron, mert addig folyamatosan műtéte van. Egyszer mégis bejött, hogy nemsokára én jövök, hogyan érzem magam?

Délután fél 2 után jött, hogy a műtőbe kísérjen, reggel 8-kor vettek fel a szobába. Ez idő alatt nővér egyetlen egyszer sem jött be hozzánk…. 2 körül hozhattak ki a műtőből, mert a páromnak írtam egy 14:10-kor egy üzenetet, hogy “gyere”, de erre nem emlékszem. A műtétet követően, az altatásból felébredve azonnal a hasamhoz kaptam. Éreztem, hogy nincs ott. A kisbabám, már nem volt ott.

Olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy ekkor “tudatosult” bennem igazán: harmadjára is elvesztettem a kisbabám.

Nővéri atrocitások

Fél 3 előtt bejött a nővér és elkezdett kiabálni, hogy jó lenne nem itt lustálkodni, haladjon mindenki, mert ő cserélné az ágyneműket.

Mivel a szobában lévő 2 másik hölgyet már 10-kor és 11-kor megműtötték, jól voltak felkeltek és elkezdtek öltözni. Én nem tudtam felkelni, próbáltam, de kába voltam, és vissza is aludtam újra és újra. 3-kor megint bejött, felébresztett és leüvöltött, hogy most már haladjak. Nagyon kába voltam még akkor is, de erőt vettem magamon. Mivel már a műtét előtt az éjjeli szekrényre készítettem törölközőt, tisztálkodó kendőt, betétet, mindezeket a kezembe fogtam és elindultam a szobában található fürdőbe. 2 lépés után éreztem, hogy ömlik végig a vér a lábamon és már a földön láttam is.

Azonnal befogtam a törölközőmet a lábam közé és elkezdtem feltörölni a vért a földről a tisztálkodó kendőimmel. Pont bejött a nővér, és elkezdett velem üvöltözni, hogy milyen undorító maga, otthon is így csinálja? Most lehet takarítani a padlót is, pedig ő azt most nem akarta, csak az ágyneműt…

Az is hogy néz ki???? Én ott álltam ledöbbenve, sírva, szédelegve, kábán… Bementem a mosdóba maradék kendőmmel letörölgettem magam, lemosni már nem tudtam, mert a törölközőm csupa vér volt, nem lett volna mivel törölközni.

Felöltöztem és elindultam kifelé, a nővér az ajtóban állt meg is jegyezte, “na végre” Ez 15:15-kor volt.

Néhány lépéssel később a folyosón rosszul lettem, egy másik nővér rám szólt, hogy menjen vissza a szobába, senki sem segített, egyedül tántorogtam el a szobáig. A párom fél 4-kor ért oda értem.

Átkarolt és kisegített. A nővérek elköszöntek, hogy viszont látásra, nekem nem jött ki hang a torkomon. Még most is sírva írom ezeket a sorokat, pedig jelenleg 11 hetes kismama vagyok és hónapok teltek el azóta.

Összességében nekem az jött le, hogy a fogadott orvos jól bánik a beteggel, rajta kívül a dolgozók nagy része teljesen érzéketlenül kezeli a babájukat elvesztő (de igazából bármely problémával érkező) betegeket.

Oszd meg, hogy eljusson azokhoz az anyukákhoz, azokhoz a szülőkhöz, akiknek szükségük van rá. Nincsenek egyedül!

Magyarázat: VACTERL associatio, multiplex magzati malformáció

Hasonló dolgon estél át? Mond el a vetéléstörténeted!

Csatlakozhatsz Facebook zárt csoportunkhoz is!

kép: pinterest